Az utolsó szög
Kép forrása
Miller mindenkit szeretettel invitál „egzisztencialista kézműves” foglalkozására és biztosítja a jelentkezőket, hogy semmiféle előismeretre nincs szükségük a barkácsoláshoz, a szervező minden kelléket biztosít, melynek keretében remek ételekkel és relaxációs lehetőségekkel is ellátja az érdeklődőket. Morgan Larsson, a regény szerzője ennek az abszurd helyzetnek az „alapállásából” indítja el történetét, mely egyszerre megrendítő, elgondolkodtató, ugyanakkor humoros és mulatságos.
A felnőtté válás folyamata során Samuel különös terápiájának célja, hogy a résztvevők kénytelenek legyenek beszélni az elkerülhetetlenül tudatunkba lopakodó a halál gondolata által kiváltott érzéseikről, és önkéntelenül megbarátkoznak azzal. Amikor kopogni kezdenek a kalapácsok és alakulni kezd a résztvevők keze alatt a saját halottas ládájuk, mindannyiukban elindul egy különös folyamat, gondolataikban felelevenedik addigi életük számos állomása, szerelmek és barátságok, a családtagokhoz való viszonyuk, elfojtott indulatok és soha vissza nem térő alkalmak hangulatai.
Ezeknek az embereknek a kapcsolódási pontjai és az emlékeik lendítik előre a remekül „formába öntött”, különös történet, amely egyszerre gondolkodtatja el az olvasót, miközben mosolyt is csal szája szegletébe. Kötetet egy „haláli olvasmány” a skandináv humor kedvelőinek, amelyet érdemes széles körben ajánlani.
Egypercesek

Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban